-
A sötétben fekszem s meredek előre
-
A sötétben fekszem s meredek előre,
Testem elhagyom, mert elég már belőle.
Hagyom, hogy pihenjen, de Én útra kélek
S egy hozzám hasonló lelket keresgélek.
Siklik karmám a csillagos égen,
Úszik szabadon az esti sötétségben.
Nem tudom, merre jár, elhagyott engem
Lassú, édes álomba szenderült a testem.
Látok egy ablakot, mely résnyire nyitva,
Nem lehet e szobának előttem már titka.
A szellő a függönyt lágyan lengeti
S a vékony anyag lelkem könnyen átengedi.
Az ágy mellé lépek, melyben Te fekszel
Csöndes álomban, lehunyt szemekkel;
De eléri lelkem a felkelő nap fénye
Vissza kell térnie most már a helyére.
Még egy hosszú pillantást vet szemem Rád
S ujjammal megérintem gyengéden a szád.
Ajkad kontúrját lassan körbejárom
S mézédes csókom elkenem a szádon.
Nyugodj meg, Én vagyok! Ki lehetne más?
S tested átjárja egy édes borzongás.
Csókunkra megnyílnak a földi- s égi mennyek,
De a napsugár int: vissza kell már menjek.
Reggel útra kélünk újult reménnyel
S már soha nem tudjuk meg, hogy együtt voltunk éjjel.
Nem fogod tudni, hogy Hozzád jár a lelkem
S idővel talán majd Én is elfelejtem.